2012. október 17.

Kezdetek...

Ezen a blogon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói tervezik megosztani észrevételeiket, felfedezéseiket és olvasmányélményeiket a jogbölcselet világából. A blog egy hallgatói kezdeményezés, azt sem az egyetem, sem a Jogbölcseleti tanszék semmilyen intézményes módon nem támogatja. A hallgatók az OTDK versenyére való felkészülés céljából jöttek össze, így a legtöbb bejegyzés vélhetően az egyes hallgatók kutatási területével lesz kapcsolatos. A blog azonban ezen túl egy találkozóhely is szeretne lenni a jogelmélet, jogfilozófia, politikai filozófia és a jogbölcselet egyéb területei iránt hangsúlyosabban érdeklődő egyetemi hallgatók számára. Ezzel a hallgatók a jog ezen területét szeretnék közösen jobban megismerni, eszmecserén, dialóguson, olvasmányélmények és kutatási eredmények megosztásán keresztül. Reméljük, hogy a kezdeményezés sikeres és hasznos lesz, valamint, hogy minden résztvevő örömét leli benne. 

"Ugye tudod, minden dolognak a kezdete a legfontosabb [...]" 
Platón: Az állam