Valamint ismerjük még sok más módon is: "minden hatalom a népé", "a nép a nemzeti szuverenitás letéteményese", "minden hatalom a néptől származik". A frázis a népszuverenitás tanát kívánja röviden, általában a demokratikus országok alaptörvényeiben kifejezni, de hallhattuk olyan emberektől is mint Szálasi Ferenc illetve totális diktatúrákhoz is köthető. Egy most olvasott tanulmánnyal kapcsolatban vetődött fel a kérdéskör nálam, különösen annak gyakorlati alkalmazásának a kérdései, melyre az említett tanulmány is kitér. Azonban azt látni kell, hogy már az elvi levezetés is gondokkal küszködik, hiszen nem elég, hogy absztrakt, definiálandó és bizony külömböző korokban külömbözőképpen definiált fogalmakkal dolgozik (pl. nép), hanem még egyfajta körkörösség is jellemzi (nép [a szuverén] --> hatalmat gyakorlók --> nép felett; szemben ugye a klasszikus középkori Isten - monarcha - nép/nemzet [nem mai értelemben] sorrenddel).
Az említett, Kilényi Géza professzor által jegyzett tanulmányban fontos a distinkció a hatalmat gyakorló nép, mint szuverén, valamint a nép mint jogforrás közt, melyek közül az utóbbi meglehetősen ritka. A kortárs demokráciákban a nép általában közvetetten gyakorolja hatalmát, amikor is a választásra jogosult polgárok (újabb szűkülés) a választásokon szavazatukkal képviselőket juttatnak a három hatalmi ág közelébe, hogy azok a nép nevében, a nép megbízásából és a nép fölött gyakorolják a földi hatalom teljességét egy adott országterületen. A tanulmány elsősorban a hangzatos szólamok és a gyakorlat diszkrepanciájára mutat rá: a nép közvetlen hatalomgyakorlása (népszavazás útján) nem gyakorolható, nem érvényesíthető számos esetben, mely esetekben pedig a vallot elv alapján ("minden hatalom a népé" etc.) annak kéne lennie.
Ezzel kapcsolatban a témához egy, csupán áttételesen kapcsolódó kérdés merült fel bennem (sokadszor). Elképzelhető lenne, hogy nem a néphatalom totalizálása a legjobb, legigazságosabb megoldás? Ezzel szemben ugyanis igen kevés a fék (e.g. népszavazásra nem bocsátható tabuk). És mivel az, amire a népnek hatalma van (embereknek a hatalom - még ha ágakra osztott is - teljességéhez segítése) igen csak kihat a mindennapi életre, nem lehet, hogy talán kicsit túl sok hatalomhoz segítünk egy olyan bizonytalan, absztrakt elemet, mint "a nép"?
Ebben a bejegyzésben nem demokráciakritikát szeretnék nyújtani - ezt megtették már helyettem több éve, évtizede nálam sokkal nagyobb tudású politikai filozófusok, Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn, Erich Voegelin és Molnár Tamás, hogy másokat ne említsek -, hanem inkább egy olyan pontra szeretnék rátapintani, ami fölött a legtöbb kortárs alkotmányjogász és jogfilozófus - véleményem szerint - elsiklik. Ezt ahhoz kötném, hogy a válságokból - legyen az politikai, gazdasági vagy alkotmányos - való kilábalásra adott elméletek mintha körbe-körbe járnának. Olybá tűnik, hogy van egy halmaz, amiből a válságmegoldások eszközeit ki lehetne választani, és azon a halmazon túlra senki sem tekint - még akkor sem, ha egyes halmazon kívüli eszközök már bizonyították sikerességüket. Lehet, hogy csak én látom így?
